Anya vagyok... - kiss_szepy_anna írása

#szuperanyavagyok, anyákazanyákért, anyamisszió, bloggeranya -

Anya vagyok... - kiss_szepy_anna írása

Anya vagyok… Néha még a mai napig hihetetlen. Csak nézem Danit, aki 18 hónapja csupán egy sejtecske volt, ma meg már lassan 10 hónapos, kotor ezerrel, felkutat minden tiltott dolgot, próbálgatja az akaratát, megmutatja mit szeretne, nyitogatja a szekrényeket, kapaszkodva feláll, hozzánk bújik, átölel és már puszit is ad, ami egyelőre abban nyilvánul meg, hogy bekapja az arcunkat, vagy orrunkat és eláraszt a nyálával, amitől mi teljesen elolvadunk.

Napról napra rácsodálkozom hogy röppenhetett el ilyen hirtelen ennyi idő. Az a 9 csodálatos hónap, amíg a kicsi fiunk a pocakban növekedett, majd eltelt ugyanennyi idő, amit már idekint töltött.

És mennyi minden történt ez alatt az idő alatt. Tavaly márciusban volt az esküvőnk, én pedig áprilisban teherbe estem, úgyhogy igazából a házas életbe éppen csak belekóstoltunk és már rögtön kezdetét is vette egy újabb hatalmas kaland. Boldog, izgalmakkal és várakozással teli 9 hónapot éltünk meg, aminek igyekeztük minden pillanatát kiélvezni.

Aztán egy januári délutánon, mikor Gábor már hazaért a munkából, én éppen a mosogató előtt álltam és közöltem, hogy na most vagy nagyon bepisiltem, vagy elfolyt a magzatvizem. Rá röpke 9 órára megszületett a kisfiunk. Gábor velem volt a szülésnél, ami rengeteg erőt adott, nélküle biztos feladtam volna. De ő végig fogta a kezem, biztatott, egy igazi hős volt. Mire észbe kaptunk már otthon voltunk hármasban, egy igazi családként. És el is repült 9 hónap, ami alatt szépen összekovácsolódtunk, Dani hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és már egy költözést is megélt, ugyanis júniusban Budapestről elköltöztünk vidékre, a Tisza-tó mellé. Itt rátaláltunk az új otthonunkra, ami olyan amilyet elképzeltük, és ahol Daninak egy önfeledt, boldog gyermekkort tudunk biztosítani.

Annak idején a nőgyógyászom asszisztense mondta, hogy élvezzünk ki minden pillanatot, miután megszületett a baba, mert mire észbe kapunk már iskolás lesz. Akkor csak legyintettem rá, hogy na persze, és lám kiderült, hogy igaza van.

Még a terhességem alatt egyszer arról beszélgettünk Gáborral, hogy vajon majd ha Dani megszületett, akkor mi is Anyának és Apának fogjuk szólítani egymást? Olyan furcsának és hihetetlennek tűnt még ez akkor, most meg már természetes. Nem tudom, hogy meg lehet-e mondani pontosan, hogy mikortól  érzi magát valaki igazán anyának. Biztos sokan az első találkozásnál érzik, amikor felsír a baba és odateszik a mellkasunkra. Hát nálam nem így volt. Én a fáradtságtól és fájdalomtól a világomat se tudtam, csak egy hatalmas megkönnyebbülést éreztem, és fellélegeztem amikor meghallottam Dani sírását. Aztán odaadták a maszatos, síró kis jövevényt, akit nem is láttam igazán (egyrészt, mert nem volt rajtam a szemüvegem, másrészt mert teljesen önkívületi állapotban voltam), még fel se tudtam fogni a történteket. Gábor később elmesélte, hogy amikor először meglátta a lila, magzatmázas, csúcsfejű, üvöltő csemeténket, az volt az első gondolata, hogy “Te jó ég, és most kellene azt mondanom, hogy jaj de szép?” :)  Szóval nálunk az első találkozás nem az a hollywoodi filmes, magasztos pillanatra sikeredett. Persze nagyon boldogok voltunk, de kellett egy kis idő, hogy magunkhoz térjünk, és felfogjuk mi is történt.

Az első éjszakánkat külön töltöttük Danival, mert éjjel 01:30-kor látta meg a napvilágot (vagyis inkább holdvilágot), úgyhogy azt mondták pihenjek. Persze egy pillanatot se tudtam aludni, mert akárhányszor felsírt egy csecsemő azt gondoltam, hogy ez biztos Dani. Aztán meg azon gondolkodtam, hogy milyen borzasztó, hogy fel se ismerem a saját gyermekem sírását. Sőt valószínűleg meg se tudnám mondani melyik az én gyerekem, ha nem lenne rajta a karszalag. Szóval aznap éjszaka mindennek éreztem magam, csak szuperanyának nem. Aztán végre eljött a reggel, de még mindig nem mehettem Daniért, mert meg kellett várnom a vizitet, utána nem lehetett bemenni a csecsemő osztályra, mert éppen takarítottak, aztán az anyakönyvvezető jött, és én már úgy éreztem, hogy soha nem foghatom a karomba az én drága kicsikémet. De aztán végre remegő lábakkal beléptem a síró csecsemők közé, és közöltem, hogy akkor én most magammal vinném Kiss Dánielt. Odatolták nekem a békésen szendergő kicsi fiamat, én pedig zakatoló szívvel, a lehető legóvatosabb léptekkel elkezdtem a szobánk felé gurítani az értékes rakományt, majd leültem az ágyam szélére és csak néztem. Akkor elhatároztam, hogy én innentől kezdve szem elől nem tévesztem. Mentem vele amikor fürdették, megmutatták hogyan kell pelenkázni, öltöztetni, a köldökcsonkot kezelni. Napközben ügyesen cicizett, aludt és ebben ki is merült a napi program. Aztán eljött az este és Dani megállás nélkül sírni kezdett. Gyakori látogatója lettem az éjszakás csecsemős nővérnek. Először azért mentem, mert úgy véltem, hogy furcsán veszi a levegőt, de kedvesen megnyugtatott a nővér, hogy teljesen normálisan lélegzik. Aztán az amatőr pelenkázó képességeimnek hála Dani ruhája pisis lett, úgyhogy mehettem tiszta ruhát kérni. Ez már valamikor éjszaka volt és Dani kitartóan sírt. Felajánlotta a nővér, hogy adjam le Danit, pihenjek. De én úgy voltam vele, hogy ez a mi “harcunk”, ő az én gyerekem, úgyhogy boldogulnom kell. Aztán amikor már teljesen kimerült és kétségbeesett voltam, akkor egyszercsak megvilágosodtam. Hát persze, hogy zaklatott szegény kicsikém, hiszen a meleg, sötét, biztonságos helyről, ahol eddig volt, hirtelen belecsöppent ebbe a fényes, zajos, teljesen ismeretlen külvilágba, ahova ráadásul nagy küzdelem után jutott ki. Úgyhogy odavettem magamhoz és elmondtam neki, hogy én vagyok az anyukája, nem lesz semmi baj, vigyázok rá, gondoskodom róla és szeretem. Ezután varázsütésre abbahagyta a sírást és békésen aludt amíg meg nem éhezett. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez a csöppség teljesen rám (és persze az apukájára) van utalva, ránk van szüksége, és amíg érzi, hogy itt vagyunk neki és szeretjük, addig baj nem lehet. Azt hiszem ez volt a mi “nagy pillanatunk” Danival.

Hogy szuperanya vagyok-e? Vannak napok/órák/pillanatok amikor egyáltalán nem érzem magam annak, például amikor elfogy a türelmem (ebből alapjáraton nem sok van, de mióta anya lettem sokat fejlődtem ezen a téren), vagy amikor véletlenül belenézek a tükörbe és tudatosul bennem, hogy már délután van, de én még mindig kócosan, pizsamában vagyok (ilyenkor nagyon boldog vagyok, hogy nem jött a postás vagy egy futár), vagy amikor a drága gyermek az ételt, amivel egy csomót fáradoztam az első falat után egy öklendezéssel és azzal jutalmazza, hogy egy hanyag mozdulattal a földre löki, én pedig úgy érzem, hogy legszívesebben a fejére borítanám. Na ezek nem a szuperanyás pillanatok. És ilyenkor jön jól egy szuperférj & szuperapa, aki ott van, amikor elszakad a cérna és jön segíteni a pelenkázóasztalon tekergőző, üvöltő, kakit sarkával széttrancsírozó gyerekhez, vagy elmegy vele kicsit sétálni, amíg én végre meg tudom mosni a hajam, és azt mondja jól nézek ki.

És vannak szuperanyás pillanatok is, amikor azt látom, hogy milyen ügyesen fejlődik Dani, megtanult valamit, amit én mutattam neki, rám mosolyog, odajön és átölel, akkor úgy érzem csak nem csinálhatom olyan rosszul a dolgokat. És az is nagyon sokat jelent, amikor az anyukám, vagy a férjem mondja azt, hogy nagyon jó anyuci vagyok, jól csinálom. Persze lehet, hogy ők kicsit elfogultak, de nekem az ő véleményük a legfontosabb.

Az anyaság egy hatalmas hullámvasút. Van, hogy az ember tényleg szuperanyának érzi magát és a topon van, de van, hogy a mélybe zuhan, kiborul. De ilyenkor ha az ember lányára rámosolyog méhének gyümölcse, akkor tudja, hogy minden rendben lesz, és a rossz dolgok feledésbe merülnek.

Szerintem nem lehetek mindig szuperanya, és ez így is van rendjén. Anya vagyok, Feleség vagyok és Nő vagyok. Boldog vagyok. :)

 

A szerző: Kiss-Szepesváry Anna

Instán itt találjátok Annát.

 

 A cikk a SkandiBaby Blog #SzuperAnyaVagyok kampányának keretében jelent meg: 

szuper anya vagyok kampány skandibaby

ha Te is szívesen csatlakoznál a kampányunkhoz, tennél az Anyák mindennapjainak szebbé varázslásában, az anyákkal szembeni előítéletek lebontásáért: olvasd el a felhívásunkat, és küldj nekünk egy bejegyzést #SzuperAnyaVagyok témában. 
 
Olvasd el a többi Édesanya cikkét is a SkandiBaby Blog-on!

szuper anya vagyok kampány az anyák elleni ítélkezés lebontásáért skandibaby

 


Hozzászólok

Kérjük légy egy kis türelemmel, míg adminisztrátoraink megjelenítik hozzászólásodat!

Kulcsszavak